Üzleti kihívás
Az általános forgalmi adó adminisztrációs rendszerét alapvetően érintő, 2013. január 1-jétől hatályba lépett, majd később módosított jogszabály szerint az adóalanyok meghatározott (a 100 000 forintot elérő vagy meghaladó áfatartalmú) belföldi beszerzéseik vonatkozásában – az áfabevallás részeként – belföldi összesítő nyilatkozat tételére kötelezettek, amely elkészítése és ellenőrzése jelentős mértékben megnöveli az önmagában is időigényes áfabevallás elkészítésével járó időt.
2020. július 1-jétől azonban az adóalanyok által teljesített adatszolgáltatások szabályai a belföldi összesítő jelentés, illetve a kimenő számlákra vonatkozó Online Számla tekintetében is lényegesen megváltoztak, mivel a fent említett eddigi 100 000 forintos áthárított adó értékhatárt eltörölték az összesítő jelentés tekintetében, illetve megszűnt az online számlaadat-szolgáltatás 100 000 forintos értékhatára is.
A változások jelentős adminisztrációs terhet rónak egyes adóalanyokra, hiszen az előtte benyújtott M-lapok és jelentett számlák száma a szabályok bevezetésével a sokszorosára nőtt.
Ezzel párhuzamosan azonban a NAV Online Számla rendszerében elérhetővé vált új funkciók lehetőséget teremtenek a befogadott számlák teljeskörű letöltésére, biztosítva ezzel a belföldi szállítói számlák ellenőrzését, az M lapok rekonsziliálását, és akár a szállítói számlák könyvelésének az automatizálását. Szolgáltatásaink ezen jogszabályi változások és az érintett informatikai rendszerek lehetőségeire épülnek.

Miben tudunk segíteni?
Tax Return Unified Support Tool – T.R.U.S.T.
Áfabevallás néhány kattintással
Annak érdekében, hogy a vállalkozások számára a lehető legkisebb adminisztrációs terhet jelentse az áfabevallás, valamint a közösségi összesítő nyilatkozat elkészítése és kitöltése, a PwC adószakértői és a Smart Tax fejlesztői közösen létrehozták a T.R.U.S.T. informatikai megoldást.
A TRUST egy teljes analitikafeldolgozó modulból és különböző almodulokból épül fel (A lap, M lap és Közösségi összesítő nyilatkozat kitöltő), amelyek együtt, egy csomagban, illetve külön-külön is elérhetőek.
A PwC alkalmazás bármely ERP rendszerből képes átvenni az adatokat, azokat feldolgozza, feltünteti az esetleges logikai, formai hibákat, majd ezek tisztázását követően automatikusan betölti a megfelelő adatokat a 65-ös, illetve az A60-as nyomtatvány adott lapjaira.
Az alkalmazás segítségével az AbevJava nyomtatványok gyakorlatilag néhány kattintással, pillanatok alatt elkészíthetők. Fontos kiemelni, hogy a nyomtatványkitöltő almodul(ok) az adott évi bevallások kezelésére alkalmas(ak), így az alkalmazás frissítését évente - vagy jogszabályváltozás esetén gyakrabban - elvégezzük.
A T.R.U.S.T. (Tax Return Unified Support Tool) szoftveres megoldásunk automatizálja az alábbi űrlap kitöltését: 20A60 Közösségi összesítő nyilatkozat
Tekintse meg a szoftvert!

T.R.U.S.T. nyomtatványkitöltő modul - A60 lap

T.R.U.S.T. nyomtatványkitöltő modul - A60 lap
Hogyan profitálhat vállalata a T.R.U.S.T. szoftver használatából?
Automatikus adatfeldolgozás
Automatikus adatfeldolgozás a vállalati ERP rendszerből különböző formátumokból.
Adószámok validálása
Közösségi és helyi adószámok validálása a VIES-ből.
Logikai tesztelés
Az áfakódok és adószámok logikai tesztelése.
Automatikus átszámítás
A devizaárfolyamok változása miatti átszámítások automatikus elvégzése.
Széles körű felhasználhatóság
Széles körű felhasználhatóság az eszköz moduláris felépítésének köszönhetően.
Bővítmények
AP számlaegyeztető modul bővítményként.
Termék díja
T.R.U.S.T. nyomtatványkitöltő modul - A60 lap
1 500 EUR/ év / jogi személy
- Automatikus adatfeldolgozás a vállalati ERP rendszerből különböző formátumokból
- Közösségi és helyi adószámok validálása a VIES-ből
- Az áfakódok és adószámok logikai tesztelése
- A devizaárfolyamok változása miatti átszámítások automatikus elvégzése
- Széles körű felhasználhatóság az eszköz moduláris felépítésének köszönhetően
- AP számlaegyeztető modul bővítményként
T.R.U.S.T. nyomtatványkitöltő modul - M lap
2 000 EUR/ év / jogi személy
- Automatikus adatfeldolgozás a vállalati ERP rendszerből különböző formátumokból
- Közösségi és helyi adószámok validálása a VIES-ből
- Az áfakódok és adószámok logikai tesztelése
- A devizaárfolyamok változása miatti átszámítások automatikus elvégzése
- Széles körű felhasználhatóság az eszköz moduláris felépítésének köszönhetően
- AP számlaegyeztető modul bővítményként
Csökkentse vállalata adminisztratív terheit!
Szeretne több információt kapni a szolgáltatásról?
Küldjön üzenetet, és rövid időn belül felvesszük Önnel a kapcsolatot!
check
Köszönjük az érdeklődését! Kollégánk három munkanapon belül felveszi Önnel a kapcsolatot.